Harmóniában a
természettel
0
Rendezvények
Termékeinkről mondták
VeraNatura natúrkozmetikumok 100% elégedettségi garancia Holisztikus Élet facebook oldal

Everness, ahol Önmagad lehetsz!

Kategória: Lelki életünk
Írta: Sophia  |  2018. április 13.

Az Everness egy „nyitott közösségi tér”. Egy elfogadáson alapuló, szeretetteljes közeg. Ez a közeg lehetőségeket kínál fel, de nem ítél meg. Támogat, „lámpákat kapcsolgat”, helyet ad. Ő maga is dinamikusan változik. Pont úgy, ahogy a szervezők mennek át saját személyiségfejlődésükön, és így lesz évről évre mindig kicsit más.

Van, aki Önkéntességet vállal. Van, aki Szolgáltatóként érkezik, van, akit Előadóként hívnak meg. Valakiből közvetlenül Szervező lesz. Valaki „csak” egyszerűen belecsöppen a hangulatba. Akármilyen minőségen keresztül is kapcsolódunk az Everness fesztiválhoz, az biztos, hogy megérint minket. Kit mélyebben, kit felületesebben. Kinek elhivatottság, kinek szórakozás. Ami összeköt, az a Közösségi Tér, amiben az lehetsz, aki Valójában Vagy. Vagy ami épp szeretnél lenni.

K.Zs: Miben más az, ahogy ti szervezitek a fesztiválokat, ami a te munkásságodban is megjelenik?

S.E.: Azt gondolom, hogy én egy abszolút érzelmi alapú kommunikációt viszek. Az általános marketing egy teljesen másfajta tudatossággal kommunikál, míg én a mai napig hiszek a személyes kapcsolatokban, abban, hogy egy tekintet, vagy egy hang többet képes átadni mondjuk egy fesztivál értékeiből, mint egy szárazra szerkesztett, hivatalos email.

K.Zs: Egy nyitott teret igyekeztek teremteni, ahol nagyon sok információ áll rendelkezésre, amiből már mindenki felcsipegetheti azt a morzsát, ami számára aktuális.

S.E: Igen, amit be tud fogadni, ami pont jó neki. És ezt nagyon nagy örömmel kommunikálom, hiszen könnyű vele azonosulni.

K-Sz V.: Nagyon sok visszajelzést kapunk a vendégektől, hogy már az atomoszféra, amit megteremtünk változásokat hoz az életükben. A spiritualitással még csak ismerkedő emberek is befogadó ,elfogadó közeggel, mosolygós, szeretetteli emberekkel találkozhatnak.

K.Zs: Milyen elvek vannak, melyek követendőek, vagy amit úgy érzel, hogy szeretnétek kommunikálni?

S.E: Az Evernessnek az egyik nagyon fontos üzenete az, hogy számtalan út vezet magadhoz, és ebből te tudsz választani, mi csak egy palettát mutatunk. Hogy lehetőséget kapsz, hogy rátalálj a saját módszeredre, irányodra. A fesztivállal évről évre igyekszünk egyre több ilyen képzeletbeli kaput kinyitni.

P.L: Ez a három fő motívum: a Tudatosság, Feltöltődés, Közösség. Ez itt nálunk kicsiben is megnyilvánul. Vagy ha éppen nem, akkor figyelmeztetjük egymást, hogy a tudatosság mentén kell döntést hozni. A „kell” lehet nem is jó szó, inkább az „érdemes” döntést hozni.

D.G: Az Everness Fesztivál egy „más” fesztivál. De ezt sokan nem látják, mert abból indulnak ki, hogy itt egy csomó jógázó, meg „fura” ember van. Ide nem jövünk, mert lazítani akarunk. Az Everness fesztiválnak van egy olyan küldetése, hogy megmutassa ezt a tudatosságot azoknak, akik eddig még nem foglalkoztak ezzel. Az egyik cél, hogy bevonzzuk azokat az embereket, akik nem is gondoltak rá, hogy eljöjjenek.

K.Zs: Van-e valamilyen „alap értékrend”, amiből kiválasztjátok, hogy kik vehetnek részt szolgáltatóként a fesztiválon?

M.V: Első és legfontosabb a win-win-win felállás. Olyan partnereket választunk, akik minőségben, és színvonalban megfelelő szolgáltatást nyújtanak saját területükön. Ez a mérce is. Attól lesz win-win-win, hogy mind a partner részére is, mind számunkra, mint Everness is gyümölcsöző legyen. És erősítsük egymást! A 3. pedig a vendégeinké, mert nyilván azért ezekkel a partnerekkel dolgozunk együtt, hogy nekik egy színvonalban megfelelő közeget tudjunk adni.

 

Ha már voltál valamelyik rendezvényen, akkor ismered ennek az esszenciáját. A családias légkör, a hangulat, és színes programok minőségi kínálata magáért beszél. Ha még nem, itt az idő belekóstolni, mert itt mindenki megtalálhatja Önmagát és a neki szóló, minőségi programokat!

Van kedved találkozni június 20-25-én Alsóörsön?

 

Képek: Vanik Zoltán - everness fesztivál

forrás: Everness fesztivál képek

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Kiegészítő technikák a tavaszi tisztítókúrákhoz

2015. február 24.

A tisztítókúrák mellett elhanyagolhatatlan pont, hogy ne csak a táplálkozás oldaláról közelítsük meg a salaktalanítás témakörét. Testünket meg kell támogatni más eszközökkel is, különben a felszabaduló méreganyagok nem tudnak kiürülni szervezetünkből, és mellékhatásokat idéznek elő!

A belső nyugalom és a lehetőségek sokasága

2016. április 20.

Mi az, ami nekünk jó? Hogy találjuk meg azt, ami nekünk szól? Milyen reformok illenek bele világképünkben? Mit jelent számunkra az „egészséges életmód”? Az első és legfontosabb az, hogy ismerjük meg magunkat, és azt, amit nekünk jelent a nyugalom, és az „EGÉSZ-ség”. Amiben önmagunk vagyunk, és amitől töltődni tudunk.

Advent Fényei

2014. december 09.

December hónapunk sötétségbe boruló napjai mellett az Adventi időszak átminősítő ereje is elérkezett hozzánk. Gyermekeink szíve tele izgalommal, és várakozással. Örömmel bontogatják a Kalendáriumuk napi meglepetéseit, és a Mikulás hozta csomagot.