Harmóniában a
természettel
0
Rendezvények
Termékeinkről mondták
VeraNatura natúrkozmetikumok 100% elégedettségi garancia Holisztikus Élet facebook oldal

Ezt is Megúsztuk!

Írta: Sophia  |  2018. július 16.

Gyerekkori álom, vagy bakancs-lista? Abban egyetérthetünk, hogy majd minden hazánkban élő legalább egyszer elgondolkodik rajta, milyen lehet átúszni a Balatont. Íme friss élménybeszámolónk, amely mindenkinek szól: azoknak, akik már ismerik a leírhatatlanul felszabadító érzést, és azoknak, akik még előtte állnak. Ugorjunk vissza pár napot, irány július 14-e!

"Én is megúsztam! :) - mondják a beérkező lelkes úszók. És miért is lehet fontos még például a Balatonátúszás? Mert kellenek azok az események, amelyek felhívják az emberek figyelmét arra, hogy fontos a fizikai kondíció, az egészségünk védelme, mindezek kiemelt témák voltak idén a rendezvénysátrakban.
A lelkedre gyakorolt emelő hatás, az, hogy nem az a teljesítmény, hogy mennyi idő alatt érsz át, hanem az, hogy ott voltál, és átértél. A szabadság-boldogság, és az a sok ember, akivel együtt lehettél mindennek részese, akik mind támogattak, és biztattak. A szervező kedvessége, a hangulat, és az, hogy igen is képes vagy arra, amit kitűzöl magadnak! "

Ezeknél a szavaknál rövidebben nem is lehetne átadni a lényegét-érzését az eseménynek. Egy kicsit bővebben pedig az alábbiakban mesélem el mindazoknak élményeinket, akik eddig nem voltak, vagy nem is terveztek részt venni a magyar tenger átúszásán, melyet idén 36. alkalommal rendeztek meg.

Kezdeném ott, hogy elhessegessek minden korábbi évekről hallott negatív történeteket, melyek a szervezést illették. Egy nagyon kiforrt szervezői gárda, rengeteg önkéntes, és sok juttatás várta az indulókat. Természetesen köszönhetőek ez a jó kondícióknak és a széles szponzori társaságnak is. Beérkezéskor minden teljesítő azonnal kapott egy kis palack vizet, és egy almát, a promó csomagban pedig lapult egy Balaton-szelet, és egy aszalt gyümölcs-szelet. Várták már a partra lépőket emellett meleg "ovis teával" - érhetőbben a hagyományos cukros-citromos teával -, mely mellett szőlőcukor hegyek voltak kitéve az energiák pótlásához. (Szőlőcukrot amúgy útközben minden vitorláshajón is kaphattunk, ha szükségünk volt egy kis utánpótlás-munícióra).

Ezt követte a lehetőség, hogy az ajándéktáskában rejtőző kuponokkal körbejárjuk a sátrakat, és begyűjtsük a minket illető ajándékokat, frissítőket: forró ital (kávé, forrócsoki), kiadós- nem felfújt péksüti, alkoholmentes citromos sör (vagy épp milyen ízűt választottál), póló. Mindent elfogyasztva konkrétan jól lehetett lakni, illetve megfelelően pótolni az elvesztett folyadékot és kalóriákat, amit például korábban nem lehetett elmondani (persze nem dietetikus szemmel írom). Tény azonban, hogy elég szép összeget kellett befizetni, hogy részt lehessen venni az eseményen, egy családi kasszát már megterhelhet, de őszinte leszek, amilyen szolgáltatást kaptunk: megérte.

Flottul ment minden a csomagtároló- és szállító sátraknál, a hajók folyamatosan szállították az embereket a két part között (indulóknak ezek ingyenes szolgáltatások voltak). Bár értékmegőrzést nem vállaltak, nem hallottam olyanról, akinek valamilye a csomagmegőrzőből tűnt volna el.

Idén kifejezetten nagy fesztivált kerekítettek, és itt most a Balatonboglár, Platán Strand rendezvényéről tudok nyilatkozni. Révfülöpön igen rövid időt töltöttem el (regisztráció, csomagleadás, egy pohár víz, melyet a rajtnál kínáltak és már zsupsz is a vízbe). A déli oldalon óriási rendezvénysátrak voltak felállítva, ahol egész nap ingyenes programokkal várták az érdeklődőket, a strandolni vágyókat, vagy épp az úszók családját, hozzátartozóit. A gyerekeknek külön játékos pontgyűjtőt szerveztek, így a több órás várakozás is gyorsan ellillant. A rendezvényen részt vett a Várva Várt alapítvány, a Bátortábor képviselői, lehetett csatlakozni az Öt próbásokhoz, nyereményekről meg a Balaton-szelet, a Lidl és a Dechathlon gondoskodott egész nap. A fő téma az egészséges életmód, táplálkozás, mozgás és öko-gondolkodás volt, amit leginkább a gyerekeknek készített foglalkozáson lehetett nyomon követni. A katonaság is számottevő módon emelkedett ki a szervezői sátrak közül, így ki-ki a maga módján tudott tájékozódni náluk. (Bár ez a cikk nem a szponzorok felsorolását hivatott szolgálni, de mint jelenlévők kihagyhatatlan volt néhol neveik feltüntetése.).

És a fizikai adottságok mellett talán fontosabb érzelmi oldal következik! Nem vagyok egyedül az érzéssel - mégha az érzelgősebbek táborába is tartozom -, hogy teljes meghatottságról számoljak be az eseményről. Valami olyan különleges energiája van az átúszásnak, amely képes öröm-könnyeket is csalni az arcokra. Amellett, hogy a szervezők, és önkéntesek mind-mind mosolygósan fogadtak, támogattak, és ha már teljesítetted a távot, őszintén gratuláltak, valami plusz az, ami a levegőt áthatotta. Egy olyan különleges boldogság szál, melyben azt érzed, hogy fontos vagy, hogy tartozol valahova, és hogy képes vagy elérni olyat, ami nem mindennapi. Úgy is, ha igazából nem vagy felkészülve rá, de ha eldöntöd, és nincs nagyobb bökkenő, akkor teljesíteni tudod ezt a nem mindennapi feladatot. Igazából megszűnik az idő, amikor a vízbe beleállsz, és minden, amit hozol magaddal, előbb-utóbb szó szerint kimosódik belőled. S ami megmarad, az a fesztelen jókedv, a megérkezés öröme, a belső kitartás hozta önbizalom. Elhitted, bíztál és teljesítettél. Az idő nem számít, hogy mennyi percet töltöttél a vízben (vagy közben a vitorlásokon). A lényeg, hogy átértél, és közben átmentél valami nagyszerű belső folyamaton. A túlparton várakozó hozzátartozók és barátok pedig lelkesen fogadnak, és visszajelzik, hogy tényleg egy nagy dolgon vagy túl! És megcsináltad, egyedül, mert képes vagy rá!

A háttérben pedig szól egy klasszikus zene, természetesen élő fellépőkkel, mely emelve a megérkezés hangulatát, még inkább megérint. Éljeneznek. Neked. Mintha mindenki csak Te érted lenne. Hogy teljesítsd álmod, vagy ha már megúsztad, akkor boldogan pihenj meg. És ez így is volt.

Az élmény kihagyhatatlan. Legalább egyszer kötelező lenne megtapasztalnia mindenkinek. Akár egy kisebb táv esetén, vagy legalább mint kísérő jelen lenni. Rég nem éltem meg ennyire felszabadító helyzetet. És igaz: valahol minden fejben dől el.

Kívánok mindenkinek sok ehhez hasonló átalakító, erő-felvállaló, boldogságos szép órákat, napokat, eseményeket!

 

 

kép: facebook.com/balatonatuszas, www.balatonatuszas.hu- Molnár Ádám

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

2015. december 22.

Elérkeztünk az év utolsó 1,5 hetéhez, mely lassan meghozza a pihenést, nyugalmat és a karácsonyi szeretetteljes pillanatokat. Köszönjük mindenkinek az együttműködést, a kapott kedves szavakat, a bíztató mosolyokat, és a sok támogatást! Kívánunk Mindenkinek Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Esztendőt!

Az őszi táj, mint belső alakulásaink színtere

2014. október 28.

„Itt van az ősz, itt van újra...”, írja Petőfi Sándor ismert versében, és őszintén hasonló érzések fognak el a gyönyörű, sokszínű fák, a hulló levelek hatására, az egész lényemet átjáró változás csodálatosságával. Elérkezett tehát az ősz, s ezzel a természet hívása.

Szív-nyitó meditációk

2017. augusztus 27.

Nagyon szép, és mélyen átalakító nyári időszakban van részünk, melynek erős, emelő energetikai hatásai még szeptember közepéig tartanak. Ezeket a segítő energiákat lovagoljuk meg, hogy meg tudjuk valósítani életünkben azt, ami számunkra igazán fontos, és amit szívünkből szeretnénk.