Harmóniában a
természettel
0
Rendezvények
Termékeinkről mondták
VeraNatura natúrkozmetikumok 100% elégedettségi garancia Holisztikus Élet facebook oldal

Gyors medvehagymás leves

Írta: Verona  |  2017. március 26.

Ilyenkor tavasszal, amint kibújnak az első zöldek (ehető zöld "gazok", ahogy én hívom őket), rögtön ihatjuk a zöld turmixokat, amik nagyon egészségesek. Azonban ha meleg folyadékra vágyunk, akkor nekem az első számú kedvencem valamilyen zöld krémleves.

Nem vagyok minden tekintetben a nyers étkezés mellett, mert úgy gondolom nem mindenkinek jó, ha mindig minden elfogyasztott étel nyers és hideg (vagy nem hőkezelt). Nekem például muszáj napközben legalább egyszer meleg ételt is magamhoz venni, és ha mást nem is, de egy forró levest bármikor el tudok fogyasztani. Így tavasszal ez nagyon egyszerű, hiszen dúskálhatunk a friss zöld levelekben, amíg meg nem érkeznek az első zöldségek. Amíg egyértelműen nem érkezik meg a meleg idő, addig a zöld turmixok helyett is szívesebben fogyasztok zöld leveles levest. Ugyanígy a zöld levelekből nagyon finom a mártás is, főtt krumpli mellé, vagy csak főzeléknek! 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az ajtónk előtti kiskertbe jól elszaporodott a medvehagyma, így csak le kell tépni őket és már mehet is az ételbe. Általában meghatározott recept szerint készítem belőle a levest, de ma például nagyon gyorsan, ad hoc jelleggel kellett előállítanom valamilyen meleg előételt. Így a medvehagyma mellé került még zsenge gyermekláncfű levél is, pár szem krumpli, és biorépa. Nem tudtam milyen lesz az ízhatás, de valamilyen édeskésre számítottam, ami jónak bizonyult két bizalmatlan gyerkőc mellett. A medvehagyma jó tisztító, erősítő hatással rendelkezik, csakúgy mint a gyermekláncfű, így kiváló étel a böjti időszakban.

A leveleket megfonnyasztottam egy evőkanál kókuszvajon, majd hozzáadtam a felkockázott krumplit és a szeletelt répát. Kicsit lepirítottam őket, majd megszórtam egy evőkanál hajdinaliszttel, sűrítés gyanánt, így gluténmentes. Felöntöttem vízzel és nagyon gyorsan, csak a zöldségek puhulásáig főztem, ez kb. 10-15 perc. Botmixerrel pürésítettem, pici római köményt is kapott. Mi most pici laktózmentes sajttal és pirított tökmaggal ettük, ez jelentősen emelte a méregzöld folyadék ázsióját a finnyások körében is. De lehet bele tenni 1-2 evőkanál joghurtot vagy kókusztejszínt, akkor világosabb és bársonyosabb lesz az íze, nem olyan haragos. A medvehagymából, még a krumpli és a rántás ellenére sem lesz nagyon sűrű krémleves, arra ne számítsunk! Ha ilyet szeretnénk, akkor sűrűbb rántást készítsünk, vagy habarjuk be keményítővel. De szerintem ehhez a friss tavaszi leveshez nem illik a kocsonyás jelleg.

Jó étvágyat!

Hozzávalók:

  • kb. 1,5 liter szűrt víz
  • két nagy marék zsenge medvehagyma levél, kevés zsenge gyermekláncfű levéllel vegyítve (tehetünk még bele friss csalánlevelet is) 
  • 3 szem kisebb krumpli
  • két szál répa
  • hajdinaliszt (vagy rizsliszt)
  • kókuszvaj
  • só, fehérbors, római kömény
  • feltétnek ízlés szerint pirított magok vagy kenyérkockák (ekkor nem lesz gluténmentes, csak ha gluténmentes kenyeret pirítunk!)

 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Boróka, egy elfeledett gyógynövényünk

2015. január 12.

A borókát sokan ismerik mint fűszert, vagy mint mint fenyő fajtát, de kevesen tudják, hogy milyen sokoldalú a felhasználhatósága.

Kiegészítő technikák a tavaszi tisztítókúrákhoz

2015. február 24.

A tisztítókúrák mellett elhanyagolhatatlan pont, hogy ne csak a táplálkozás oldaláról közelítsük meg a salaktalanítás témakörét. Testünket meg kell támogatni más eszközökkel is, különben a felszabaduló méreganyagok nem tudnak kiürülni szervezetünkből, és mellékhatásokat idéznek elő!

Szedres szmuszi - avagy igyunk gyümölcsöt!

2015. augusztus 06.

Hogy mi is az a szmuszi (smoothie)? Egy gyümölcsös vagy akár zöldséges finomság, mely telis tele van vitaminnal, és felér akár egy étkezéssel is. Most bemutatjuk egyik nyári kedvencünket. A receptnek nem is nevezhető egyszerűséggel készíthető finomság kiváló reggelire, tízóraira vagy uzsonnára is, különösen a nyári melegben.