Harmóniában a
természettel
0
Rendezvények
Termékeinkről mondták
VeraNatura natúrkozmetikumok 100% elégedettségi garancia Holisztikus Élet facebook oldal

Boróka, egy elfeledett gyógynövényünk

Kategória: Fitoterápia
Írta: Hajni  |  2015. január 12.

A középkori emberek úgy tartották, hogy a boróka segít elűzni a gonoszt, ezért kis zacskóban a bejárati ajtó fölé akasztották, hogy a bent lakókat megvédjék a rontásoktól, ártásoktól. A ház bejárata mellé ültetett borókával pedig a boszorkányokat tartották távol (boszorka ellen boróka).

Ha ilyenformán már nem is használjuk, a borókát mint fűszernövényt kár lenne kihagyni az életünkből. Kevesen ismerik közelebbről, pedig ez a gyógynövény egy igazán érdemes darabja a fitotékának.

A boróka a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld fenyőféle, a Juniperus nemzetségnek közel 60 alfaja ismert. Fűszerként és gyógynövényként legismertebb fajtáját, a közönséges borókát (Juniperus communis) használják. Lassan növő, fényigényes, szárazságtűrő szívós faj. Hegyoldalak, legelők, puszták, lápos vidékek növénye. Mivel érzéketlen az éghajlati szélsőségekre, viszonylag kedvezőtlen körülmények között is megél. A Föld északi féltekéjén őshonos, vadon élő nagyobb állományai hazánkban a Bakonyban és a Duna-Tisza közén található, az Alföld egyetlen őshonos fenyőféléje. A Duna-Dráva Nemzeti Park ősborókása Magyarországon egyedülállóan nagy kiterjedésű. Nagyra növő fa alakú példányaival már ritkán találkozni, sokkal gyakoribb cserjés formája, mely 3-5 méterre nő meg. Fája kemény és illatos, gyantás, könnyen lángra gyúl. A növény kétlaki, női fele széles, elterülő lombkoronájú, míg férfi ivarú egyedei inkább magasra növőek, oszloposak. Tűlevelei hármas ízekre tagozódnak, merevek, hegyesek és szúrósak, örvösen helyezkednek el. Kétnyári virágú, virágai április-május végén nőnek, barkaszerűek és sárgák. Termése csak harmadévre lesz érett, ezért az ágakon jellemzően különböző érettségi fokú termések találhatóak. Az egyéves bogyók apró zöldek, a kétévesek kékesek, a háromévesek hamvas, viaszos kékesfeketék.  Tobozbogyói áltermések (galbulus); a magvakat körülvevő három pikkelylevél nem fásodik el, hanem húsos marad, így összenőve álbogyót alkot. Ízük édeskés-kesernyés. Népies elnevezései: borókafenyő, gúzsfenyő, apró fenyő, borostyántüske, tüskefenyő, szemerke, borosán, borovicska, borsikafenyő, borsfenyő, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskésfenyő, pattanófenyő, komkék.

A bogyók begyűjtésének ideje  éréstől függően október-november. A szúrós tövisek miatt ez meglehetősen nehézkes, így vagy lerázzák, vagy óvatosan bottal verik le a fa alá terített takaróra. Gondosan válogatás után szellős helyen hosszan kell szárítani, majd jól záródó edényben tartani a magokat, hogy a legtöbb illóolajat tartsák meg és ne nedvesedjenek vissza. A termés étvágyjavító, csillapítja a teltségérzettel járó emésztési panaszokat, bélgyulladásokat. Használták bélférgesség, bolhák ellen. Húgyúti fertőtlenítő, húgysavoldó és vízhajtó hatása van, de gyakori alkotórésze a légúti betegségek elleni teakeverékeknek is, mert hurutoldó, izzasztó, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő. Reuma, köszvény, vizenyő esetén is alkalmazzák bedörzsölőszerként, mivel serkenti a vérkeringést, izomgörcsoldó, vízhajtó. Az érett toboztermések 0.5 - 4% illóolajat, 10% gyantát, 30% cukrot tartalmaznak. A  boróka illóolajat a közönséges boróka érett álterméseiből nyerik ki vízgőz-desztillációval.

Hatásmechanizmusa a serkentő és kivezető folyamatokra épül: megszabadít a bomlástermékektől, kihajtja a nyálkát, legyen az lerakódott zsír, hasűri folyadék, puffadás, tüdővizenyő. Melegíti a kismedencei szerveket, anyagcseréjüket, így energetizáltságukat fokozza. A már kialakult vese- vagy húgyhólyag homokot, apróbb köveket is kihajtja. Összehúzó hatása könnyíti a szülést, regenerálja a szülés utáni méhet. Túlzásba vitt használata szárít, ez a tulajdonsága viszont hasznos lehet a gombás bőrfelületek kezelésében. Hosszan tartó használata irritálhatja a vesét, így vesegyengeségben, van fennálló vesebetegség esetén ne alkalmazzuk.

A kozmetikában a gyulladt, zsíros, eltömődött bőrre használható, szabályozza a faggyúmirigyek működését, serkenti a sejtek anyagcseréjét. Kiváló masszázsolajba, melyet visszeres, cellulitos lábakra használhatunk. Kátrányát, melyet fájának zöld részeinek lepárlása után nyernek, gyógyszappanok, kenőcsök, szeszes oldatok készítésére használják, különféle bőrgyógyászati megbetegedésekre (pl. pikkelysömör).

Alkoholos kivonata likőrök, pálinkák alapanyaga, teáját fogyaszthatjuk vízhajtóként, emésztés segítőként. Jó gyomorerősítő szer. Fűszerként különösen vadhúsok, mártások és pácok ízesítésére kiváló. Kellemes illata miatt a füstölt, grillezett húsok kellemes borokás-aromás ízt kapnak. Használják még savanyúságok alkotóelemeként, lekvárokban, marinírozott halételekben, pástétomokban, szószok, főzelékek és saláták ízesítőjeként.

Karácsonyfa állítás szokását megelőzően karácsonyi életfát, vagy termőágat készítettek örökzöld ágakból, köztük borókából. A feldíszített ágakat a mestergerendára akasztották a lámpa mellé. A palócok az Ipoly mentén még a két világháború között is borókát lógattak karácsonykor. A függesztés az égből növést jelképezte számukra.

Fotó:
egeszsegeselet.network.hu
mindmegette.hu
http://hu.wikipedia.org/wiki/Közönséges_boróka

http://erdokostolo.blogspot.hu/2013/01/akar-most-is-gyujtheto-kozonseges.html

Fellhasznált irodalom:
Váry Orsi: Boróka - egy ritkán használt fűszer- és gyógynövényünk (antalvali.com)
B.Ancsa fitoterapeuta saját jegyzetei

 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Szedres szmuszi - avagy igyunk gyümölcsöt!

2015. augusztus 06.

Hogy mi is az a szmuszi (smoothie)? Egy gyümölcsös vagy akár zöldséges finomság, mely telis tele van vitaminnal, és felér akár egy étkezéssel is. Most bemutatjuk egyik nyári kedvencünket. A receptnek nem is nevezhető egyszerűséggel készíthető finomság kiváló reggelire, tízóraira vagy uzsonnára is, különösen a nyári melegben.
 

Értékes nedűk, avagy hogy készülnek a gyógylikőrök

2015. június 11.

Napfény. Gyümölcsök. Meleg. Jó hangulat. Nyáresti beszélgetések...

Ki az, akinek a fentiek nem dobogatják meg szívét? Érezzük a finom illatokat, az ízeket, halljuk az andalító estében elhangzó szavakat, miközben felciripel egy tücsök, és a világ megszűnik körülöttünk. Végre a MOST uralkodik, a pillanat, mely kitölti a teret körülöttünk...

Kökénymag olaj (Prunus spinosa)

2014. október 17.

Míg a kökény, mint gyógynövény egyre jobban ismert gyógyhatásáról és konyhai felhasználási lehetőségeivel kapcsolatban, addig az olaja egyenlőre ritkaságnak számít. Kevés elérhető szakirodalom áll róla rendelkezésre, bár a kozmetikában egyre gyakrabban használják fel virágának és gyümölcsének kivonatát.