Ki ne élt volna át már kisebb-nagyobb tragédiát az életében? Mikor minden elveszettnek tűnt és fel szerettünk volna mindent adni..
Kivel nem történt még igazi nehézség az életben, amikor azt mondtuk, ez most iszonyúan nehéz, és nem tudok felállni belőle? Mikor csak a kötelességtudat hajt, vagy lassan már az sem. Kinél nem volt még olyan helyzet, ami kilátástalan volt? Bejelentkezett az adóhivatal, trauma, haláleset a családban, pénzügyi, egészségi vagy lelki problémák halmaza. Mikor magunkba roskadva azt mondogatjuk, ez így nem mehet tovább, ezt így nem lehet tovább bírni idegileg! Mikor feladjuk a reményt, hogy esélyünk sincs a javulásra, változásra. Vagy az, ami már megtörtént, olyan lyukat ütött a rendszeren, hogy gyógyíthatatlannak minősül. Mikor szó szerint belerokkanunk az események súlyába, vagy pont hogy a változatlanság idegőrlő állapotába.
Hasonlóságok vannak, de mindenkinél máshogyan zajlik le egy krízis, így a krízis kiindító oka, és megélése is más. Azáltal, ahogy különbözőek vagyunk, másként élünk meg akár azonosnak tűnő helyzetet. Van, akit ugyanolyan súlyú történés még csak meg sem ráz, mert erős, vagy hozzászokott életében a hasonló élethelyzetek kezeléséhez, másokat pedig földig taszít. Sokan sajnos ítélkeznek a pontos ismeretek nélkül, és osztják egymás közt az okosabbnál okosabb gondolatokat, hogy a másik mit szúrt el, vagy épp min kellene változtatnia, hogy továbblépjen. De ebből a rétegből többeknek még csak eszébe sem jut igazi segítséget adni a másiknak, ami ténylegesen gyógyír lehet a helyzetében. Bölcsnek lenni, és bölcsködni (okoskodni) két teljesen különböző dolog. Felállni egy élethelyzetből nem egyszerű mutatvány, és hihetetlen energiákat kell bevetni hozzá. Ráadásul van, hogy csak hetek, vagy akár hosszú, kemény évek küzdelme árán látszik érdemi változás.
A másik nehézség, mikor bajaink mellett már azt érezzük, hogy mindenki elhagyott. Lehet, hogy ez csak érzés, ám ugyanolyan mély fájdalommal éljük meg, mintha valódi lenne. S bár életünket csak mi magunk oldhatjuk meg, segítőkre szükségünk van. A megoldások nem, csak a segítségek jöhetnek kívülről. Az első lépést magunkban kell megtenni, megszülni a változás döntését, a környezet csak ezután tud részévé válni helyzetünknek.
Mély problémáink során hányszor, de hányszor tesszük fel a kérdést: miért? Hányszor kérdezzük meg magunktól, környezetünktől, istenünktől, hogy miért kaptuk ezt a nehéz állapotot? Miért kell szenvedni? Nélkülözni? Belehalni a gyötrő fájdalom súlyába? Miért? Miért, miért, miért?!..... Miért nem kapunk segítséget? Miért nem tudunk túllépni? Mit csináltunk rosszul, hogy ide jutottunk? S válasz nem jön sehonnan sem. A válasz csak belül fogalmazódhat meg, csak érzések, „sugallatok” formájában tud elérni hozzánk. Ha szerencsénk van, az élet idővel megmutatja, hogy miért kaptuk az adott élethelyzetet, mit kellett tanulnunk belőle, fejlődni, vagy továbblépni egy szituációból. Van úgy, hogy hosszú évekig sem derül fény rá. Olyan is van, hogy az élet rávezet egy lehetséges „kiútra”, de nem hisszük el, mert bukórepülésnek tűnik, és kényelmesebb maradni a megszokott helyzetben, pedig annak a megoldásnak lehetne létjogosultsága.
Meghallani, és hallgatni ezekre az érzésekre, nagyon fontos. De ez még önmagában kevés ahhoz, hogy túllépjünk, hogy felálljunk, hogy máról holnapra érdemi változás álljon be, hisz a munka csak azután kezdődik! Rá kell ébrednünk, hogy a világ és a „Jóisten” nem fogott össze ellenünk, valami más van minden mögött. Ha döntöttünk, hogy halovány sugallataink alapján meghozzuk az elhatározást, és megvalósítjuk, utána kell kiállni mellette, táplálva magunkban a tüzet, a lendületet, hogy van más lehetőségünk, és lehet újra jó! Mindig van másik mód, vagy nevezhetjük útnak is, amin járhatunk. Mindig! És a döntésünk kérdése, melyiket választjuk!
Nehéz, fajsúlyos döntés, ám ha már megszületett, és teszünk érte, jöhet az, ami az alapját jelenti mindennek! S mi az, ami igazán alap? Mi az, ami mozgat minket, ami továbbvisz, ami éltet, ami erőt ad? A vágyaink! A céljaink! Meg kell találni azt, ami boldoggá tud tenni minket, ami előrevisz, amiben fény van! Ezek lehetnek kis dolgok, lényeg, hogy erőt adjanak, hogy felálljunk, és kitartsunk. Sokszor csak elindítunk egy gondolatot, és ha kellő erő, vagy tiszta érzés van benne, csodálatosan szárnyra kaphat! Reformáljuk a hozzáállásunkat, a környezetünket, keressük fel azt, ami érték nekünk! Igyekezzünk felfogni, és elhinni, hogy a minket ért pozitív ingerek valódiak lehetnek, így vannak kapaszkodóink! Hogy a szeretet áramlik, és azért mert elveszítettünk valamit, vagy valakit, attól még az, ami mi, legbelül vagyunk, az változatlan. Ha kihozzuk magunkból azt, ami mélyen a szívünkben szunnyadva él, ha merjük működtetni szeretetteli személyiségünket, és elfogadni, megbocsájtani Magunknak problémás oldalunkat, akkor kezdünk a helyünkön lenni. Élethelyzetünk lehet, hogy nem fog megváltozni egyik napról a másikra, de az, ahogy mi állunk a napokhoz, az már igazán más lesz! Ha már úgyis mindent feladtunk, és azt mondjuk, ez a legalja, nincs már mit eldobnunk, vagy mélyebbre kerülnünk, akkor tud igazán, mindent elsöprően beáramlani az Új Lehetőség. Akkor tud a kinti Fény beáramlani azon a pici lyukon, melyet megnyitunk várunk falain. Ekkor indulhat útjára a változás, ha kitartunk, és merünk erőt meríteni környezetünkből, vágyainkból, céljainkból!
És most, mikor az adventi időszak 3. gyertyáját is meggyújtottuk, mikor közeledünk a napforduló, és a karácsony estéjéhez, mikor a leghosszabb, és legsötétebb napok köszöntenek be, pont ez az az időszak, amikor bármilyen kilátástalan, lehetetlennek tűnő, embert próbáló helyzetből megsegít minket valami. Valami kinyílik. Nem tudjuk mi, csak érezzük, hogy valami más lesz. Hogy most kell kérni, indulni, dönteni. Hogy ezekből a napokból származnak a csodát hozó mesék milliói. Hogy a mesék mögött kell lennie valaminek, ami igaz, különben miből születnének, és élnének ennyi időn keresztül?
Nem, nem lehet felfogni ésszel, hogy mi zajlik ilyenkor. Egyszerűen csak: igaz a Mese, a Szeretet, az Emberség, és létezik Segítőkészség a világon! Hinni kell, és engedni, hogy belépjen életünkbe a csoda! Kérjük, hittel, vagy anélkül, hogy a dolgok jóra forduljanak!
Karácsony Szent Estéjéhez közeledvén mindenkinek lehetősége van, hogy meginduljon a változás, hogy a bennünk élő Phőnix madár halott poraiból újjáéledjen, és őszinte, tiszta szeretetben, és boldogságban folytassa következő életszakaszát!
Erőt, kitartást, és növekvő Hitet kívánok mindenkinek!
„Ébredjen szívetek, hogy áradjon a szeretet. Nyisson kicsi fénykaput, amin át épülhet a lelketek! Ámen.”
2014.12.14. Luca éjjelén
Júniusban sok helyen jártunk, sok rendezvényt látogattunk meg, főleg kiállítóként. Az egyik legkiemelkedőbb volt ebből az orfűi Fishing on Orfű fesztivál, mely családias hangulatú, igazán friss magyar zenékkel tarkított, csodálatos környezetben szerveződik immáron több éve. A jegyek hamar elfogytak, mi pedig készültünk aktívan, hogy az Aszpik által szervezett kézműves udvarban sok-sok natúrkozmetikummal, köztük újdonságokkal is fogadjuk a látogatókat.
A csodálatos természet úgy alkotta meg a nőket, az édesanyákat, hogy kaptak egy ajándékot. Sokan női ösztönnek hívják, van, aki hatodik érzéknek, de bárhogyan is nevezzük, az biztos, hogy minden édesanyát végigkísér élete során.
A júliusi levendulaszüret szemet, orrot, és ízbimbókat elbűvölő hangulata már csak emlék, már morzsolhatjuk a megszáradt csokrokat eltenni üvegekbe. Hogy felfrissítsük az illatos pillanatokat, aktuális akcióinkban, most augusztus elején ismét a levendulát helyeztük a figyelem központjába.
